2014. júl. 4.

140703 ShimShimTapa a Super Juniorral

Sziasztok!


Mint arról korábban beszámoltunk, Shindong 6 év kemény munka után otthagyja az MBC ShimShimTaPa rádió DJ-s posztját, hogy katonai bevonulása előtt a Super Juniorra tudjon koncentrálni. Távozása előtt, ellátogatott hozzá az együttes utoljára, erről hoztam egy kis összefoglalót és fordításokat.



Mint az látszik, a megszokott őrület megvolt, mind az öltözőben... 




...mind az adás közben. :)



Már az intró közben ment a nagy "swingelés" :D



A műsornak volt egy "potyavendége" is a Super Junior mellett, ugyanis a SHINee Jonghyunja, aki korábban többször is vendége volt a műsornak, szintén meglátogatta Shindongot:


 


 




A tagok mindegyike egy-egy levéllel búcsúzott Shindongtól, mint legkedvesebb rádió DJ-jüktől, ezeket le is fordítottam:







Kagin levele:

Shindong, nem, Donghee-ya.
Hat év és három hónap. Mindenki szomorú lesz, hogy elhagyod ezt a helyet, hiszen ez sokkal inkább "otthon" számodra, mint a valódi otthonod, egy rövid időre..
Ígérd meg azoknak, akik hozzászoktak, hogy a te hangodat hallgatják minden éjjel… hogy mindenképp visszatérsz.
Azon kívül, hogy tagként, mint egy elszánt hallgatója a ShimTa-nak, hyung is várni fog a mi Shindong-eenkra.
Kangin-ee hyungtól, aki nagyon boldog, hogy ugyanabban a csapatban lehet és bandatagja lehet a legjobb DJ-nek


Sungmin levele:

Valószínűleg nem volt könnyű rádió DJ-nek lenni ilyen hosszú ideig.
Lenyűgöző. Büszke vagyok rád.
Én is megtapasztaltam; de úgy gondolom, nagyon szomorú leszel, hogy el kell búcsúznod a ShimTa családtól; a családtól, amivel sokkal hosszabb időt töltöttél, mint én..
Boldogságot okoztál azoknak, akik nem tudtak aludni.. akik megteltek aggodalmakkal és nehéz szívvel..
Az idő, amit eltöltöttél, még az is amikor elrejtetted, milyen kimerült vagy.. azt hiszem boldog emlékké fog válni neked és még sok más embernek.
Keményen dolgoztál. Eljöttem ide, annak ellenére hogy álmos vagyok, azért, hogy ezt elmondjam, barátom.
  


Eunhyuk levele:

Hyung.
Nem tudom, mit csináljak mostantól 12-2 között.
Hogy hagyhattál így itt, te ostoba
A fejem elfelejthet, de a szívem..
a szívem.. nem tudod, hogy a szívem még mindig emlékszik rád, hyung?
hogy őszinte legyek, nem vagyok magabiztos, hogy folytatni tudom…
rossz ember vagy..
de imádkozni fogok hyung boldogságáért.
Viszlát, szerelmem.



Donghae levele:

Hogy őszinte legyek, azt hiszem sírnék úgyhogy.. írtam egy rövid levelet.
Nem tudom elfelejteni a a dauerolt hajad, mikor először találkoztunk, hyung.
Sose gondoltam, hogy ugyanabban a csapatban lennénk.
Visszagondolva most, így.. Ugyanilyen volt a múltban.. Újra átgondolva..
Hogy hyung a mi csapatunkban van.. Azt hiszem ezen a helyen, fényesebben ragyogsz, mint bárki más.
Egy gyakran használt mondással, ‘még Isten is oda teremtett’
Sose gondoltam, hogy hyung nem menő. Sohase volt, hogy nem kedveltem hyungot. Hálás vagyok, hogy ideáig mellettem voltál… és továbbra is hálás leszek.
Sokat veszekedtünk.. sok ilyen gondunk volt de…
Azok is jó emlékek, mert együtt voltunk.
Csináljunk még több jó emléket mostantól.
Emberként, nagyon megbízom benned.
El akarom mondani, hogy szeretlek.
Köszönöm.


 

Ryeowook levele:

Donghee hyung..
Nagyon csodálatra méltó vagy és úgy érzem lenyűgöző vagy.
Vigyázz az egészségedre.
A SSTP befejeződik, de ígérd meg, hogy feltétlenül hagyod, hogy halljuk hyung hangját újra a rádióban.
Szép lenne, ha újra találkoznál a hallgatóiddal is.
Szeretlek és.. Shindong-ee hyung. Sajnálom, és mindig hálás leszek~




Kyuhyun levele:

Shindong, szia?
Kérlek, értsd meg, hogy informálisan beszélek, hogy elrejtsem a tényt, hogy én egy dongsaeng vagyok,
A promóciók alatt, keményen dolgoztál, hogy létrehozz egy kijelölt ösvényt a koncertjeinknek..
Tudom, hogy sokat feláldoztál a tagokért és a csapatért.
Nagyon keményen dolgoztál.
Találkoztunk néha, és szórakoztunk.
Emlékszem arra az időre, mikor a StarCraft 2 kijött,
és mi felraktuk a headsetünket és egymás ellen játszva szórakoztunk.
de a Star2 unalmas volt.
Keményen dolgoztál az elmúlt hat évben minden nap a rádióműsort csinálva.
Ne gondold, hogy ez a vég. Gondold, hogy ez egy rövid pihenő egy új kezdet előtt.
Játsszunk majd együtt hamarosan.
Gyere, nézd meg a musicalt.



Pár feltöltés a közösségi oldalakra:

Heechul Twitter és Instagram feltöltése: Shindong-ah, keményen dolgoztál. Azt mondjátok nekem, hogy Shimshimtapa lesz Shindong nélkülㅠㅠ ez olyan mint a szobám Anna nélkülㅠㅠ még ha nem is tudok ott lenni a forgatás miatt, támogatlak messziről. Mivel nincs képen veled készítve, helyette ezt töltöm fel.

 Ryeowook Twitter feltöltése: Nem felejtem Shindong Hyung ShimShimTaPáját~~ Ryeowookkal Donghae-val Kanginnal Eunhyukkal Kyuhyunnal Sungminnal






forrás: sup3rjunior.com, youtube.com, google, Twitter
-Dorka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése